Navigáció

× Home × Chrissy × Site ×

 
Chat
 
A hét zenéje
 
Be/ki
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Talents

Mostanában a tehtségkutatók eléggé népszerűek. Sok ismert énekest és énelesnőt egy-egy tehetségkutató műsorban fedeztek fel, többek között Adele-t, és Kelly Clarksont is. Nagyon sok ember ilyen műsornak köszönheti, hogy ismerik. Viszont sajnos ezek a műsorok se olyan tiszták, mint amilyennek a tévénézők látják. Az unokatestvérem nyáron volt a magyar X-faktorban, és én most egy kicsit az ő tapasztalatairól mesélek. Mi, persze, amikor szeptemberben néztük, mindig kerstük, hogy mikor mutatják már. De őt nem mutatták, pedig nagyon jó a kangja, és elmondása szerint négy igennel juttatták tovább a táborba. De, még mielőtt a mentorok előtt bizonyíthattak, háromszor kellett énekelniük. Ezekről sokat nem tudok, mivel nem személyesen ő mondta el nekünk a dolgokat, hanem az öccse, és ő pedig azon a három szereplésen nem kísérte el bátyját. Szóval, a szereplők mind kaptak egy üveg vizet, és ugye hátul voltak a fizetett tapsolok, és ők ilyen mindenféle chipset, energiaitalt kaptak, és ahogy elfogyott valami, hozták helyette az újabbat és újabbat. És amikor Dávid bement a mentorok elé, Dániel - ő a másik unokatesóm, Dávid öccse - benn volt a bact-stage-ben. Először azt látta, hogy Dávid beszélt, beszélt beszélt, a képen, és nem volt semmi hang, és akkor szólt, hogy legyen már valami hang, és akkor kis ügyetlenkedéssel beállították neki. Egyébként az előadása egész jó volt, az xfaktor honlapján megtalálható a videó (felrakommindjárt azt is). Dávid mondta Dánielnek, hogy amikor elkezdtek egyszercsak az előadás közben tapsolni, egy emberke egy hatalmas táblát tartott a fizetett tapsolók elé: TAPS. És aztán, ugye négy igennel továbbjuttatták. De egyébként reggel tíztől egészen este hétig ott voltak, utolsó pár előadó között volt Dávid. Főleg, hogy ő még akkor beteg is volt. Aztán jött a tábor. Előtte Dávid kapott egy e-mailt, amin ilyen zeneszámok listái voltak, amiket meg kellett tanulnia. Ő, leginkább a rockot szereti, és a disco-s zenéket nem, és legfőképp olyan dalokat raktak neki be. Olyanokat, amiket el nem tudnánk képzelni róla, hogy énekli. Végül is megtanulta. Egyébként nem kaptak semmilyen rendes kaját, max chipset meg energiaitalt. és végülis a táborban kiesett. Egyébként Dániel szerint Dávid tett is róla, hogy kiessen. Mert ilyenkor már nagyon elege volt belőle.Egyébként először azt hittük, hogy azért nem mutatták, meg azért esett ki, mert nem írt alá pár szerződést. De, mint kiderült, ő mindent aláírt, amit elé tartottak. Igazából az is egy ok, hogy úgymond "nincs semmi érdekes benne vagy a családjában", mert igazából ez nem csak egy énekverseny, az érdekes és különleges figurákat is keresik. Szerintem egyébként személy szerint pl. Stone-nál sokkal jobb a hangja, és ő tényleg igazi rocker. De mivel ő egy fura figura, és öttvenkét éves... és az unokabátyám pedig 21 éves és egy rendes egyetemista... szóval ez a műsor erről szól. Most legalább tudok sok olyan dolgot, hogy milyen a média belülről.

Egyébként a produkcióban néha vég olyan képet, mint észre is lehet venni, amin látszik, hogy beteg, és már ebből kicsit elege van. 

Most pedig íme, Dávid produkciója:

 

 
Üdvöz légy!

Üdvözöllek titeket itt, a musical-mood.gp-n. Az oldal Chrissy Costanza-val, a fiatal énekesnővel foglalkozik. Szeretném, ha megismernétek és megszeretnétek őt. Jó szórakozást kívánok minden kedves látogatómnak! :)

xoxo Flora

 
Oldal infók

Szerkesztő: Flora

Téma: Chrissy Costanza

Nyitottam: 2012.12.31

CSS by: saját

 

 
Cserék

Jelentkezés a chatben!

 

 

 

 

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG